Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A fazekasmester és a lopós pocok
 
 
    Élt egyszer a kert végében, a diófa közelében egy öreg egér. Nyáron kijárt a mezőre és összegyűjtötte az aratáskor elpotyogtatott búzaszemeket. Ősszel zsákba merte és elraktározta a kamrában. Volt mit ennie akkor is, amikor már beborított mindent a hótakaró. Nem lustálkodott télen sem. Bebújt a fazekasműhelybe és agyagedényeket készített, amíg ki nem tavaszodott. Akkor kivitte a vásárba és mind eladta.
    A szomszédságban, a búzamező szélén élt a lopós pocok. Egész nyáron csak heverészett. Még arra is lusta volt, hogy a hasára potyogó búzaszemeket összeszedje. Télen, amikor már nagyon éhes volt, besurrant a fazekasmester kamrájába. kirágta a zsákot és belakmározott a búzából. A búza csak fogyott és a zsák egyre kisebb lett.
A fazekasmester szomorúan álldogált a lyukas zsák mellett.
- Csinálok én ennek a tolvajnak olyan kemény búzás fazekat, hogy biztosan nem tudja majd kirágni! – mondta és máris meggyúrt egy jókora agyagdarabot. Rárakta a fazekaskorongra és hatalmas edényt korongozott belőle. Megszárította, aztán kiégette a kemencében. A fazék tényleg nagyon kemény lett. Belemerte a maradék búzáját, majd nagyot nyújtózkodott és elaludt a vackában.
Éjszaka megint megéhezett a lopós pocok. Óvatosan belopakodott a fazekasmester kamrájába. Nagyon meglepődött, amikor a zsáknak hűlt helyét találta.
-         Vajon hová tette a szomszéd a búzáját? – töprengett.
         Észrevette az óriási fazekat. Körbejárta és szimatolta. Érezte a búza illatát, kirágni azonban sehogyan sem tudta. Aznap éjjel éhesen ment haza.
Másnap már vitt magával egy hosszú kötelet. Belelógatta az edénybe és azon mászott fel a tetejére. Annyira teleette magát búzával, hogy mozdulni is alig bírt. A kötelet is hátrahagyta a fazékban és úgy vánszorgott hazafelé
Reggel a fazekasmester kiment a kamrába. Amikor meglátta az árulkodó kötelet egyből tudta, hogy valaki ismét megdézsmálta a búzáját. Most már elfogyott a türelme.
-         Majd adok én ennek a tolvajnak olyan kemény búzát, hogy biztosan megüli a gyomrát!
          Bebújt a műhelyébe és meggyúrt egy jókora agyagdarabot. Apró búzaszemeket formált belőle. Megszárította, berakta a kemencébe és kiégette. A maradék búzáját kiöntötte egy zsákba, aztán jól eldugta az ágy alá. Az agyagból készült búzát pedig belemerte a fazékba. A sok munkától annyira elfáradt, hogy nyomban elaludt a vackában.
          Éjszaka megint jött lopakodva a lopós pocok. A hátán ott cipelt ismét egy hosszú kötelet. Beledobta a búzás fazék szájába és már mászott is felfelé. Bent a fazékban elkezdte szimatolni a búzát.
-         Mi történhetett ezzel a búzával? – csodálkozott.
Akárhogy is szagolgatta, semmi illata nem volt. Akárhogyan is kóstolgatta, semmi íze sem volt. Elrágni nem tudta, hát lenyelte egészben. Úgy elnehezült a gyomra, hogy mozdulni is alig bírt. A kötelet hátrahagyva vánszorgott hazafelé
Napokig az ágyat nyomta, mert annyira fájt a gyomra. Egész héten csak azon törte a fejét, hogyan változhatott ilyen ehetetlenné a fazekas búzája?
Telt-múlt az idő. A lopós pocok oldalát nagyon furdalta a kíváncsiság. Amikor már egy száraz gyökeret sem talált a pocoklyukban, fogta magát és bekopogott a fazekasmesterhez.
-               Jó napot, szomszéd! Hallottam, hogy milyen szép edényeket készítesz
-   De jó, hogy átjöttél pocok szomszéd! – tessékelte beljebb a fazekasmester a vendéget. Amióta megöregedtem, már senki sem nyitja rám az ajtót. Pedig nagyon elkelne egy kis segítség. Ettől a sok agyaggyúrástól állandóan sajog a derekam.
-   Szívesen elszegődnék hozzád fazekas inasnak – ajánlkozott a pocok.
-   Hát, akkor nyomban munkához is láthatsz! –örvendezett a fazekasmester
A lopós pocok orra elé odatett egy jókora agyagdarabot. A pocok felgyűrte az ingujját és buzgón neki látott az agyaggyúrásnak. Szorgalmasan gyúrta egészen sötétedésig. A fazekasmester pedig korsókat és tálakat korongozott belőle. Estére elfáradtak és mindketten nagyon megéheztek A fazekasmester előhúzta az ágy alól a zsák búzát, hogy búzakását főzzön vacsorára.
- Ide kellett dugnom a búzámat – mondta. – Egy haszontalan tolvaj állandóan rájárt a kamrában. Nagyon csúnya dolog ellopni azt, ami a másé!
- De hát, akkor mi van a búzás fazékban? – kottyantotta el magát a kíváncsi pocok.
A fazekasmester főzte, kavargatta tovább a búzakását. Nem hallotta meg, amit a pocok mondott, vagy talán nem is akarta. A lopós pocok szégyenében lesütötte a szemeit és még nagyobb buzgalommal gyúrta az agyaggombócot. A jól végzett munka után megették a vacsorát. A pocok hazament aludni, de másnap újra bekopogtatott a fazekasmesterhez. Azóta ott gyúrja az agyagot és most már gyúrós pocoknak hívja mindenki.
A fazekasmester és a gyúrós pocok jó barátok lettek. Olyan jó barátok, hogy még az elpotyogtatott búzaszemeket is együtt gyűjtik minden nyáron. A zsákot azóta is a kamrában tartják és mindig igazi búza van benne.Kép Kép
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.